The Dark of Past, Episode 10: Ennyire vak vagy, nem egyértelmű?

Sziasztok!: D
Ebben a részben megtalálható: féltékenység, izgalom, agresszió, érzelmek... Szóval nincs sok hozzáfűzni valóm. Jó olvasást!: ))
Ui: még mindig áll, ha össze jön 5 komi 2 nap múlva rakom fel a részt :P

Július 14. (szombat)

Az ablak mellett ülve néztem a sötét tájat, ahogy az eső miatt minden sárban fetrengett. Egy apró fény villant fel a távolban és egyre közelebbről, élesebben láttam. Majd hirtelen kopogtak az ajtón. Felálltam ülő helyzetemből és mentem kinyitni. Egy srác állt előttem, aki fél fejjel magasabb volt nálam. Kapucni volt rajta, ami nem igen sokat védett, mert csurom víz volt és göndör haja is arcára tapadt. A hátán pedig egy hátizsák volt. Nem tudom miért, de valamiért furának tartottam. Nem tetszett ez a gyerek.

- Szia, Harry vagyok! - nyújtotta a kezét.

Ötletem sincs mi zajlott le a fejében, de esélytelen, hogy bemutatkozzak és kezet rázzak vele.

- Mit akarsz? - voltam vele bunkó.

Nem lepte meg a stílusom. Sőt, mintha erre számított volna. Egyre furább ez a gyerek.

- Nem messze innen lerobbant a kocsim és az autó mentő csak holnap tud jönni. Szóval maradhatnék itt estére? - magyarázta a dolgokat.

- Nem! - csaptam rám az ajtót.

Mégis mit képzelt magáról, hogy csak beállít és beengedem? Erről szó se lehet. Alapból gyanús, kitudja, mit csinálna itt. Még lopkodna vagy kikezdene a csajokkal. Menjen máshova, úgy sincs hely és szerintem a többiek se örülnének neki.

- Ki volt az Nath? - jött le a lépcsőn Sky.

- Valami Harry gyerek be akart jönni! - rándítottam vállat.

- Harry? - ment el mellettem és kinyitotta az ajtót.

Amint megpillantotta őt Sky, egyből megölelte. Ezek ismerik egymást? - futott végig az agyamon. Hogy bírta Skylar megölelni őt, hogy volt hozzá gusztusa? Na mindegy... De Harry arcán az a mosoly miközben ölelkeztek nagyon irritált, olyan diadalittas volt. Majd figyelmen kívül hagyva engem bejöttek a házba...

***

Az a nyámnyila Harry kitalálta, hogy aktivitizzünk. Nem volt a kedvencem ez a játék, jobban mondva utáltam. De ha Sky-al leszek, akkor talán el tudom viselni... A lányok választottak párt. Skylar kezdte és nagyon reméltem, hogy engem fog választani.

- Harry - mondta mosolyogva és beleült az említett személy ölébe.

Nem is tudom, minek nevezném azt az érzést, ami hatalmába kerített. Nem volt az szerelem, a szívem sem akart kiszakadni a helyéről. Ez inkább volt féltékenységgel párosult irigység, felháborodás. Azt hittem alakul köztünk valami. De ahogy ez a Harry gyerek betolta a seggét a házba minden figyelmét neki szentelte. Mit képzel magáról, ki ő itt? Még egy senkinél is senkibb. Azt a mosolyt szívesen letörölném a képéről és még kapna hozzá pár borda törést is.  Mintha Luke hallotta volna a gondolataimat rám nézett és sugallta tekintetével, hogy ne tegyek semmit. Csak egy mozdulattal felálltam.

- Ez egy kibaszott szar játék! - indultam ki.

Útközben felvettem a dzsekimet. Ahogy kiléptem a házból eső cseppek tömege hullott rám, de csak mentem előre be az erdőbe, ahol egyedül lehettem. Idegesen ütöttem bele az egyik fába, felsértve bütykömet. Majd leültem a tövébe, nem foglalkozva a sárral. Vizes hajamba túrtam és gondolkodtam. Miért csinálta ezt velem Sky? Tényleg biztos voltam benne, hogy alakul köztünk valami, de valószínűleg ő csak játszott velem. Meg ez az egész hülyeség, úgyse kellenék neki. Túl rossz vagyok. Sky sokkal jobb embert érdemel, mint én. Olyat, aki jobban bánna vele, sokkal jobban, mint amennyire én tudnék. A legjobb az lett volna, ha hagyott volna meghalni, mikor megkéseltek, úgyse számítok neki, senkinek nem számítok. Néha azt hiszem, valami szörnyeteg lakhat abban a sötét lyukban, ahol a szívemnek kéne lennie. Időnként aztán megnő ez a szörny, teljesen kitölti a bőrömet és olyankor mindig rosszat kell csinálnom. És ez sokszor következik be az életembe. Sokszor teszek olyat, amit nem kéne.

Majd csak hallgattam az esőt. A szabályszerű cseppek landolása pedig lenyugtatott. Kezdtem tisztábban látni a dolgokat. Higgadtabban könnyebb volt gondolkodni. Később egy pisztoly lövésre lettem figyelmes, ami nem messze dördült el és éreztem, hogy szinte súrolta az arcomat, ahogy belefúródott a fülem mellett a fába. Egy időre minden zavaros lett, csak zúgást hallottam. Mikor végre kitisztult minden, megszólaltam:

- Mutasd magad! - álltam fel.

Szép lassan körbe néztem, de egy árva lélek nem volt itt rajtam kívül. Gondolom az illető elbújt az egyik fa mögé vagy elfutott. Teljesen hidegen hagyott ki tette ezt. Nem nevezném szerencsének, hogy nem talált el. Inkább mondanám őt szerencsétlennek emiatt.

Az utam visszafelé vezetett. Az eső még mindig hatalmas cseppekben hullott rám. Reméltem befejezték már a játékot. Csak bemegyek, kihozok egy takarót és egy párnát. Eldöntöttem, hogy a kocsiban fogok aludni. Sky had aludjon Harry-vel, úgyis azt akarja... Halkan nyitottam ki az ajtót, ami nyikorgott és sértette a fülemet. Az irányt a nappaliba vettem. Itt volt mindenki és ugyanabba az irányba néztek. Én is ezt tettem. Sky és Harry ültek egymással szemben. Egyre közelebb hajoltak, míg nem ajkuk összeért. Ez a mit ugrálsz kis pöcs, hogy merte ezt megtenni? Senki se teheti ezt velem, nem alázhat meg mindenki előtt. Odamegyek és kitekerem a fejét a helyéről. Egyesével fogom eltörni a bordáit. Olyan fájdalomban fog részesülni, hogy azért fog könyörögni, hogy öljem meg. Ezekkel a gondolatokkal indultam meg feléjük. A kezem ökölbe volt szorítva, alig vártam, hogy a képébe mártsam. A pólójánál fogva felrángattam ülő helyzetéből. Minden erőmet összeszedtem és izomból bemostam neki. Ütésem hatására seggre esett. Az orrából folyt a vöröslő vér. Szerettem volna újra megütni, de...

- Haver állj már le! - húzott arrébb Luke.

Egy pillantást vetettem rá, majd idegesen elhagytam a házat.

- Nathan, te ilyenkor normális vagy? - jött utánam Sky.

Háttal álltam neki, nem fordultam meg. Nem bírtam a szemébe nézni, de ez nem azt jelentette, hogy megbántam a tettem. Harry megérdemelte, és ha most azért jött utánam, hogy beolvasson, ruhadtul hidegen hagy.

- Ennyire vak vagy, nem egyértelmű? - fordultam immár vele szembe.

Ilyenkor céloztam az érzéseimre, amiket magam se tudom, hogy mik, de valamik. Soha nem hittem volna, hogy a sötét szívem megdobban egyszer és ennyire kifordulok magamból. Nem gondoltam, hogy ilyeneket fogok csinálni.

- Képzeld el nem tudom mire gondolsz! - tárta szét a karját.

Hosszú, vizes haja arcához tapadt. Ruhája tökéletes alakjához simult. Csurom víz volt, ha így folytatjuk, főleg én akkor megfázás lesz a vége.

- Nem tudod, nem tudod, ne játszd a hülyét! Nem tűnt fel neked? - forgattam szemeimet. - Nem vetted észre, hogy valami megváltozott...köztünk? Valami megmagyarázhatatlan dolgot tettél velem. Működésbe léptetted ezt - mutattam a szívemre. - De jött Harry és minden figyelmed neki szentelted, úgy mintha nem is léteztem volna. Hagytál volna meghalni azon az estén és akkor talán nem éreznék így.

Lehet, hogy minden egyes szót meg fogok bánni, de nem bírtam tovább magamba tartani az érzéseimet. Ki kellett adnom magamból. Ahogy Sky-ra néztem látszott rajta, hogy megleptem, még magamat is megleptem.