The Dark of Past, Episode 7: Csak te tudsz megvédeni!

Sziasztok! :D

A részben visszaváltok Nathan szemszögére, de mint ígértem, Sky szemszöge is lesz később. Ami Nath-el történt azt megpróbáltam normálisan megfogalmazni, de ilyenben még nem volt részem(nagyon remélem, hogy soha nem is lesz). Azért remélem tetszeni fog és bocsi, hogy kicsit rövidke lett.

Az előző részhez sikerült összehozzni 3 komit, most esetleg 4? :D Boldogsággal töltene el. <3

Skylar szemszöge

A sötétben sétálva szemet szúrt egy ház, amit már az utca végéről látni lehetett. Rácsos vas kerítése több méter magas volt. A korom sötétben - mivel előtte nem volt világítás se - csak a rozoga faház körvonalát lehetett kivenni. Az ablakok pedig be voltak deszkázva. Nem hiszem el, hogy nem tűnt fel ez a ház eddig, pedig sokszor járok erre és igazán figyelem felkeltő is.

Gyors léptekkel mentem el mellette, mert nagyon megrémisztett. Elhaladva hideg szellő csapott meg. Még a madarak is elhalkultak. Kihalt az egész utca, csak én voltam itt. Sehonnan egy árva zaj nem szűrődött ki. Ez furcsább lett, így egyre gyorsabban lépkedtem. Mihamarabb elakartam tűnni innen, de túl nagy volt a ház, olyan volt, mintha egy helyben toporognék. "Futásom" közben egy kavics pattant a lábamra. Ijedtemben megálltam és felsikítottam, hangom betöltötte az egész utcát.

- Skylar - hozta a szél egy ismeretlen hangját.

A nevem hallatán remegett az egész testem. Menni akartam, de földbe gyökerezett a lábam. Nem bírtam megmozdulni. Annyira féltem. Bizonygattam magamnak, hogy csak beképzeltem... De nem hittem el.

- Skylar Lawrence - hallatszódott a nevem egy hideg fuvallat kíséretében. - Kezdődik! - éreztem a meleg leheletét a nyakamnál.

Egyből hátra fordultam, de nem volt ott senki. Teljesen bediliztem, haza akartam menni... Mikor egy éles tárgy végig húzódott bal kezemen erőt vettem magamon és elkezdtem futni. Csak futottam hátra se nézve... A szememből folyó könnycseppek miatt alig láttam valamit, de nem érdekelt... Csak mentem előre, még a magassarkúm se okozott akadályt ebben a helyzetben. Mosoly terült szét az arcomon a házat megpillantva. Innen már csak pár méter és otthon vagyok. Lihegve zártam be magam mögött az ajtót és rúgtam le a cipőmet. Amilyen gyorsan csak tudtam mentem fel a szobámba és befeküdtem az ágyba. Magamra húztam a takaróm, felhúztam a lábam és a macimat szorongatva sírtam, mint egy kislány. Szorítottam Teddy-t amennyire csak tudtam, mert abban reménykedtem ő eltudja venni tőlem azt a félelmet ami belűlről szorongatott. Nem éreztem magam biztonságban, olyan mintha követett volna hazáig és most is itt lenne...

 Szükségem van rád... Létszi segíts rajtam... Nem tudom meddig bírom még ezt... Gyere amilyen gyorsan csak tudsz... Csak te tudsz megvédeni... Szeretlek, Nathan... Kérlek...

Nathan szemszöge

Július 12. (kedd)

Sötét van. Csak az utcai lámpák törnek utat néhol ebben a sötétségben. Nincs senki az utakon, csak én lófrálok ilyenkor. Bulizni voltam, de nagyon pocsék volt, így eljöttem. Talán ez is egy hiba volt a sok közül. Én csak hibázni tudok, mindig mindent elrontok...

Sétálva a keskeny utakon három alak körvonalát vettem ki előttem. Sietősen jöttek felém. Gondoltam ők is tartottak valahova. Majd egy éles fájdalmat éreztem tarkómnál, ami hatására előre estem. Nyakamat dörzsöltem, de egyből fel is álltam. Szemeimet ellepte a sötétség és így néztem körbe rajtuk. Nem tudom, hogyan, de jóval többen voltak, mint három. Mélyen a szemükbe néztem, de túl jól leplezték magukat, semmit nem tudtam kiolvasni. Mikor kiszúrtam a főnököt fél oldalas mosolyra húzódott a szám, vártam mit tesznek. Majd lépett és egy mozdulattal gyomorszájon ütött. Nem foglalkoztam a fájdalommal, reflexből lendítettem a jobb öklöm, ami az orrába fúródott. Ütésemtől hátra esett és vérben folyó orrát fájlalta.

Ekkor valaki, a sok közül, teljes erejéből sípcsonton vágott egy baseball ütővel. Ennek hatására térdre roggyottam és még egy ütést kaptam a baseball ütővel a hátamra. Ezt már megéreztem, lehet egy-két bordám is bánta. A fájdalom kezdett szét áramlani az egész testemen. Az izmaim megfeszültek, próbáltam felállni, de ekkor visszalöktek a földre, hallottam a gonosz nevetéseket. Megaláztak... Majd egy lánc fonódott nyakam köré és felhúztak a földről. Egyre kevesebb levegő jutott be a tüdőmbe. A kezemmel próbáltam lazítani a szorításon. Felemelő érzés volt, mikor újra tudtam normálisan levegőt venni.

Elém lépett egy pasas. Borostás arc, barna szem, szemölcs a szeme alatt, tetkó a jobb karján jellemezte. Előttem állva egy fejjel alacsonyabb volt. Néztem körbe, hogy tudnék megszökni, de egyeszerűen tíz ember ellen én is kevés voltam. A szemölcsös pasas gúnyosan rám vigyorgott és egy szúró fájdalmat éreztem hasamnál, ahogy egyre jobban fúródott belém a kése. Mikor kihúzta belőlem, meleg vérem folyt ki a friss sebből. A fájdalmam csak erre a pontra irányult. Olyan volt, mintha soha nem akart volna végett érni. A láncot elengedték a nyakamnál és erőtlenül a földre estem. Még párszor belém rúgtak majd elmentek. Itt hagytak... Azt hittem el fogok vérezni, túl sok vérem volt mindenhol. A látásom is egyre homályosabbá vállt. A fájdalom enyhült, míg végleg elmerültem a sötétség óráiba.

***

Szemeim nehezek voltak, mintha egy súly nehezedett volna rájuk, de lassan ki tudtam nyitni őket. Először homályosan láttam, csak körvonalakat tudtam kivenni. Majd mikor látásom kitisztult rájöttem, hogy még mindig ugyanott fekszem. Mégis mit gondoltam, hogy valaki segíteni fog rajtam? Nincs senkim. Mindenki utál. De nem maradhatok itt, azért, mert senkinek nem tűnne fel, ha nem élnék többé, nekem igen és nem akarok meghalni. 

Elkúsztam a falhoz, hogy valaminek neki tudjak támaszkodni. A hátamat a fehér kőnek döntöttem és jobb kezemmel pedig szorítottam a vérző sebemet annyira, amennyire csak volt erőm. Pár percig pihentem, majd erőt vettem magamon és felálltam. 

Nem volt a legjobb ötlet, mert belenyilallt a fájdalom a hasamba, amitől összegörnyedtem. Még jó, hogy a közelembe volt egy kuka, ezen támaszkodtam meg. Mikor enyhült a fájdalmam, csoszogva elindultam. Elég nehezen ment a járás, így mindig megpróbáltam megkapaszkodni valamiben. Szédültem, forgott velem az egész világ, de nem messze lakok innen szóval túl fogom élni. Csak pár sarok...

Majd egy meleg kezet éreztem karomon, ami egy mozdulattal maga felé fordított.